Civil szervezetek

Német Kultúregyesület Várgesztes

Elérhetőségek
Hartdégen Sándorné
dalkör vezető
Hartmann József
harmonikán kísér
E-mail elérhetőség kulturegyesulet@gmail.com
Bemutatkozás

A Német Kultúregyesület Várgesztes 1991-ben alakult, azon célkitűzésekkel, hogy megőrizze a falu sváb hagyományait, dalait valamint a nyelvjárást.

2016-ban ünnepeltük megalakulásunk 25 éves jubileumát, ezen évek alatt a dalkörnek több mint 500 fellépése volt, 68 rendezvényt szerveztünk amelyekre az ország egész részéből hívtunk vendég fellépőket, valamint 14 külföldi csoportot is vendégül láttunk ők többnyire 3-4 napot tartózkodtak itt .

A dalkör 12 alkalommal lépett fel külföldön Németországban és Ausztriában. 20 éves kapcsolatunk van Regen városával. 200 dalt gyűjtöttünk össze, és tanultunk meg. Részt veszünk minden egyházi ünnepen és énekeljük templomi énekeket is pl.: Nagyhét: Passió. 1996-ban audio kazettákat 2011-ben CD-t adtunk ki.

Számos pályázatot nyertünk köztük UNIO-s pályázatot is, ezen forrásokat fellépési ruhatárunk bővítésére, valamint hangfelvételek készítésére fordítottuk. A szereplések és egyéb rendezvények alkalmával az eredeti gesztesi népviseletet öltjük magukra.

Büszkék vagyunk arra hogy sikerült megőrizni az Ősök hagyatékát.

Sikeres Öregedésért Egyesület

Elérhetőségek
Dr. Tar József
elnök
+36 (34) 493-842
+36 (20) 280-1337
tarjosk@gmail.com
Béres Orsolya +36 (70) 366-3567
beres.orsolya@yahoo.com
Menoni Gabriella +36 (20) 982-1113
menonig@yahoo.fr
Az egyesület székhelye 2824 Várgesztes, Arany János u. 74.
Az egyesület adószáma 19089267-1-11
Az egyesület honlapja www.sikeresoregedesert.hu
Bemutatkozás

Alapítás időpontja: 2018. szeptember 4.

Az egyesület célja: Az időskori egészség és boldogság elérése tudatos táplálkozással, tudatos testmozgással, tudatos stressz kezeléssel.

Gesztesi Sport Egyesület

Elérhetőségek
Racsmány Mihály
elnök
+36 (30) 919-6754
racsmany.mihaly@gmail.com
Bozzay Attila
elnökhelyettes, gazdasági vezető
+36 (34) 493-932
bozzay.attila@gmail.com
Pillmann Zoltán
szakosztályvezető, MLSZ kapcsolattartó
+36 (20) 333-7191
pillmanzoltan@citromail.hu
Schlapak József
pályakarbantartás és logisztikai vezető
+36 (20) 280-2670
Kanyó Ferenc
mérkőzés főrendező
Cseke Árpád
pályafestő főmérnök
Hartdégen József
elnöki tanácsadó
Az egyesület bankszámlaszáma OTP 11740009-24107084
Az egyesület könyvelését a Szimegold Bt. végzi. Az egyesület jogi képviselője: dr.Krüpl László
Bemutatkozás

Az egyesületet 2017-ben alapította 11 alapító tag a sajnálatosan megszűnt VSFE pótlására, a nagy múltú Gesztesi labdarúgás fenntartása céljából, jelenleg már harmincon túl van a taglétszám. A futballmérkőzés azon kevés alkalmak egyike, ahol a falu lakossága kulturált körülmények között személyes részvétellel szórakozhat. Célunk annak a megmutatása, hogy a hazai labdarúgás – szerintünk – erkölcsi és szakmai mélypontja ellenére, ezt a szép játékot lehet máshogyan is művelni.

A csapat jelenleg az MLSZ megye III bajnokságában játszik. 25 igazolt játékosunk van Várgesztesen és Vértessomlón valamint a környékbeli településeken lakó, Geszteshez sok szálon kötődő amatőr futballisták.

Vezető edző: Nagy Géza
Csapatkapitány: Eigner Zsolt

Várgesztesi Horgászegyesület

Cím
2824, Várgesztes
Elérhetőségek
Telefon +36 (34) xxx-xxx
E-mail elérhetőség EMAIL-CÍM
Internet WEBOLDAL
Bemutatkozás

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Közmeghallgatás prezentáció

2024. március 29., péntek 10:21

A településvezető a kis létszámú érdeklődők előtt részletesen ismertette az elmúlt év gazdálkodását, amelyre a szűkös büdzsé miatt a megszorító kifejezés a legjellemzőbb, s szólt a fejlesztésekről, beruházásokról is, ezek szépen gyarapították Várgesztes értékeit.

Bővebben

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek