A Magyar Költészet Napját hazánkban 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, és csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához.
Vendel napi búcsú: az imádságban békét találunk
A Német Nemzetiségi Önkormányzat Várgesztes kezdeményezésére október 19-én, a falu Vendel napi búcsúján Havassy Bálint atya, a tatai nagy templom plébánosa celebrálásában német nyelvű szentmise várta a híveket a templomban, amely ezúttal is zsúfolásig megtelt a helyiekkel, a szomszédos Vértessomlóról és Környéről, valamint távolabbról érkezőkkel.
Lezárult az utalványok kézbesítése
A magyar kormány megbízásából a Magyar Posta a tervezett határidőre kézbesítette a nyugdíjas élelmiszer-utalványokat a több mint 2,3 millió jogosult részére – közölte a posta az MTI-vel.
Házfelújítók figyelem: változnak a támogatási feltételek
Az eddigi 6 millió forintról 10 millió forintra emelkedik a 2007 előtt épült családi házakra igénybe vehető energetikai otthonfelújítási program maximális összege.
NAV: a digitális szolgáltatásokat népszerűsítik
A vállalkozások adminisztrációs terhének csökkentését tűzte ki célul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) között létrejött együttműködési megállapodás – írja a Világgazdaság.
A vértanúk emlékezete
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ára.
Hulladékszállítás: téves hírek terjedtek a sajtóban
Az utóbbi napokban több félrevezető hír jelent meg a hulladékszállítással kapcsolatban, ezért az Energiaügyi Minisztérium hivatalos közleményben pontosította a helyzetet. A minisztérium hangsúlyozta: a hulladékszállítás és a lomtalanítás rendje változatlan marad, így a lakosságnak nincs oka aggodalomra.
„Fák az ember körül”
A 4. Kertszerész Szakest keretében Kluber Balázs kertészmérnök tartott előadást „Fák az ember körül” címmel, amely a fák épített környezetben betöltött szerepét és a szakszerű faültetés legfontosabb lépéseit járta körül.
Magyar Diáksport Napja Vértessomlón is
Vidáman és sportosan telt szeptember 26-a a Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Vidáman, mert nem kellett tanulniuk, és sportosan, mert az intézmény csatlakozott a Magyar Diáksport Napja programhoz, azaz frissítő és sok-sok játékos mozgás várta a gyerekeket.
Figyelmeztetés a fűtési szezon előtt
A közelgő fűtési szezon előtt, még a hidegebb időjárás beállta előtt érdemes otthon próbafűtést végezni, amelynek során időben kiderülhetnek az esetleges meghibásodások, és el lehet végeztetni a szükséges javításokat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
MÁV: lejárt a türelmi idő
A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra természetesen csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni.
Nem kell korán kelni, rohanni, jó lesz lassan szépen osonni...
Gyönyörű őszi napsütésben igyekeztek a szép korúak október 4-én délután Várgesztesen a Faluház irányába, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is megszervezték számukra az Idősek napja ünnepséget.
Október 4-e: az állatok világnapja
1931-ben Firenzében, ökológusok egyik találkozóján vetődött fel először ennek a különleges ünnepnek a gondolata, amely mára világméretű mozgalommá nőtte ki magát. Célja nem csupán a veszélyeztetett vagy ritka állatfajok, hanem az egész állatvilág ünneplése.
Október 1: Idősek Világnapja
Minden év október elsején a világ minden táján rendezvényekkel ünneplik meg az idősek világnapját. A programsorozatot az ENSZ 1991-ben rendezte meg először, azóta minden évben ezen a napon emlékeznek meg a szépkorúakról.
Magyarországon is megjelent a Hyalomma kullancs
Egyre több Hyalomma kullancs bukkan fel Magyarországon, és a kutatók egy eddig ismeretlen vírust is kimutattak bennük – derült ki az InfoRádió beszámolójából. Bár a rettegett krími–kongói vérzéses láz kórokozóját hazai példányban eddig még nem találták meg, a szakértők óvatosságra intenek.
21 év után megszűnik az OTPdirekt
Az OTP Bank hivatalosan közölte, hogy november 18-án kivezetik az OTPdirekt rendszert. A változás után a lakossági ügyfelek kizárólag az új generációs digitális csatornákat – az OTP MobilBankot és az OTP InternetBankot – használhatják online bankolásra és befektetéseik kezelésére.
Nyárvégi történelmi kavalkád
Bár a reggeli órákban még kissé hűvösnek tűnt az időjárás, később egyre gyakrabban bukkant elő a nap a felhők mögül szeptember 13-án, s végül igazán kellemes, még a nyarat idéző napsütés kísérte a Várgesztesi Vár-réten a „Nyárvégi történelmi kavalkádot”, melynek hírére szépen benépesült a rét.