1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos szakmai elismeréseket is.
Az ünnepről
1848. március 15-én – az európai forradalmi hullám részeként – Pest-Budán is kitört és vér nélkül győzött a forradalom a nemzeti szuverenitás és a polgári átalakulás jelszavaival: „egyenlőség, szabadság, testvériség”.
Indul az M1-es autópálya bővítése
Az M1-es autópálya mintegy 78 km hosszan bővül 2x3 sávosra a következő években. A hónapokon belül kezdődő munkálatokról, a műszaki tudnivalókról szóló tájékoztatón vármegyénk és a szomszédos térségek érintett településeinek polgármesterei vettek részt, köztük Eckné Csákvári Valéria Várgesztesről.
Leállást jelentett be az OTP Bank, így érinti az ügyfeleket
Előre értesíti ügyfeleit az OTP Bank a tervezett bankszünnapokról, a tájékoztatást az ügyfélelvárások teljesítése, illetve az MNB bankszünnapokhoz kapcsolódó előírásai révén hozzák nyilvánosságra.
A nő összetart, fölnevel, ápol és szeretetet nyújt
A hagyományoknak megfelelően nőnapi mulatsággal köszöntette hölgy tagjait a vértessomlói nyugdíjas szakszervezet március 8-án délután a nyugdíjas házban.
Ismét támadnak a kibercsalók
Az új kibercsalási módszerrel megtudakolják bankjuk nevét és e-mail-elérhetőségüket, ezt követően a bank nevében jelentkeznek a csalók telefonon, vagy internetes kémprogramok letöltetése révén szerzik meg az érintett fogyasztók bizalmas banki azonosítóit és lopják el pénzüket.
Júliusig fontos döntést kell meghozni egyes nyugdíjasoknak
Nem mindegy, mikor dönt valaki a nyugdíjba vonulás mellett, és akár még utólag is módosíthat a döntésén, de nem mindegy, hogy mikor.
Melyik időszámítás maradjon?
Bár az Európai Unió évekkel ezelőtt döntött a nyári és téli időszámítás eltörléséről, ez a mai napig nem valósult meg. A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta a kormány álláspontját az óraátállításról.
„Süssünk, süssünk valamit!”
A Német Nemzetiségi Önkormányzat Várgesztes, amely minden esztendőben megajándékozza a gyerekeket egy német-sváb-magyar nyelvű előadással, ismét „jól kisütötte”. A meghívására ugyanis az Álomzug Társulás érkezett február 25-én a várgesztesi Faluházba, és varázsolta el a gyerkőcöket a „Süssünk, süssünk valamit!”, “Backe, backe, Küchelchen!” bábos anekdotamesével.
Sváb Kupa: a kicsiknél a Vértessomló, a felnőtteknél a Kecskéd hódította el
A felnőttek a Sváb Kupa teremlabdarúgó torna huszadik sorozatát zárták le február 22-én, az U9-es korosztály a tizenegyediket Várgesztesen. Ott, ahol annak idején Pillmann Ferenc életre hívta.
Hagyományos disznótor
A helyi önkormányzat szervezésében március 8-án rendezték meg a hagyományőrző disznóvágást Várgesztesen a Faluház udvarán. Kluber Árpád alpolgármester, böllér irányításával már kora reggel szorgoskodtak a férfiak, hogy minél előbb feldolgozhassák a 170 kilós disznót.
Nőnapi köszöntő
"Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat. " Richard Wagner gondolataival köszöntjük Nőnap alkalmából hölgy olvasóinkat.
Segítség a segítségnyújtáshoz
Balesetmegelőzési előadásra invitálta az érdeklődőket a Várgesztesi Önkéntes Tűzoltó Egyesület március 4-én a Faluházba, ahol két szakember nyújtott segítséget a segítségnyújtáshoz.
Hagyományőrző disznóvágás tizenhatodszor
Gyertek, nektek szól a taps! – invitálta az üstök, a kolbászsütő serpenyők mellől a szorgoskodókat március 1-jén kora délután a Vértessomlói Nyugdíjas Székház udvarán Imeli János, a szervezet elnöke, mire az egyik hölgy mosolyogva így válaszolt: ha megyünk, nem készül el az étel, és nem fognak tapsolni.
Posztumusz elismerés Pillmann Józsefnek
A Komárom-Esztergom Vármegyei Németek Önkormányzata a vármegyei németségért végzett tevékenységéért a közelmúltban posztumusz elismerésben részesítette Pillmann Józsefet, az elismerést özvegye, özvegye Pillmann-Erdei Lívia vette át.
Iskolahalasztás: több mint 24 ezer kérelmet írtak a szülők
Idén összesen 24 124-en kérelmezték az Oktatási Hivatalnál (OH), hogy a 2025/2026-os tanévben még ne kelljen iskolába menniük a tanköteles kort elérő gyermekeiknek – írja a Népszava.
Az új KRESZ szerint 140 km/órával is lehetne menni az autópályán
Alaposan megváltozhatnak a KRESZ-szabályok a Telex birtokába jutott kormányzati munkaanyag szerint.