A Keltike Háznál, az egykori iskola épületénél, a Molnár János tanító születésének 100. évfordulójára készíttetett emléktáblánál gyülekeztek június 5-én délelőtt a várgesztesi óvodások, kisiskolások, az ünnepelt pedagógusok, óvodapedagógusok, a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub tagjai, emlékezők.

Molnár János 1931-től 1976-ig volt tanító a Várgesztesen.

„Az ember addig él, amíg emlékeznek rá.” Ma azért gyűltünk össze, hogy tisztelettel és megrendüléssel emlékezzünk Molnár János tanár úrra, aki hosszú éveken át nemcsak iskolánk pedagógusa, hanem közösségünk meghatározó alakja is volt. Egy tanár távozása mindig több egyszerű búcsúnál. A pedagógus munkája ugyanis nem ér véget a tanórák végén, és nem mérhető csupán tankönyvekben vagy osztályzatokban. A valódi nevelő emberséget, tartást, hitet és példát ad tovább. Szavai, türelme és figyelme sokszor egy egész életre elkísérik tanítványait.

Molnár János tanár úr ilyen pedagógus volt. Hivatását alázattal, lelkiismeretesen és mély emberséggel végezte. Számára a tanítás nem egyszerű munka, hanem szolgálat volt — szolgálata a gyermekek, a tudás és a közösség felé. – hangzott el Eckné Csákvári Valéria köszöntőjében. A polgármester hangsúlyozta: egy kis település életében különösen nagy jelentősége van azoknak az embereknek, akik egész életükkel építik és erősítik közösségüket. Molnár János tanár úr nemcsak az iskola falai között volt jelen, hanem aktív részese volt Várgesztes mindennapjainak is. Részt vett a közösségi eseményeken, figyelemmel fordult a település lakói felé, és mindig volt egy kedves szava azokhoz, akiknek szükségük volt rá. Munkássága maradandó nyomot hagyott a falu életében. A tudás mellett olyan értékeket adott tovább tanítványainak, mint a tisztelet, a becsület, a szorgalom és a közösséghez való hűség. Ezek az értékek ma is tovább élnek mindazokban, akiket tanított és nevelt.

Ma, amikor emlékezünk rá, nemcsak a veszteség fájdalmát érezzük, hanem a hála csendes érzését is. Hálásak vagyunk mindazért, amit gyermekeinkért, közösségünkért és emberi példájával adott nekünk – zárta gondolatait, majd az emléktáblánál Schäffer Mártonnéval helyezte el a kegyelet, az emlékezés, a tisztelet és szeretet koszorúját.