Hírek

Népszerű cikkek

Március 27-én óraátállítás

2022. március 20., vasárnap 18:14

A nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart, idén március 27-én, vasárnap kell hajnali 2 órakor egy órával előbbre állítani az órákat hajnali 3 órára, ezzel pedig elkezdődik a nyári időszámítás.

Magyarországon először a 20. század közepén, 1954 és 1957 között vezették be a tavaszi és téli óraátállítást elektromos kapacitási nehézségek miatt, majd eltörölték, és újra csak 1980-ban, energiamegtakarítási céllal tért vissza az emberek életébe. Ezzel ugyanis sokkal jobban kihasználhatók voltak a napfényes órák, és kevesebb áramot használtak.

A 2000-es évektől kezdve viszont évről évre vita övezi, hogy valóban szükséges-e a változtatás, hiszen bár az egyórás változás tavasszal és egy óra télen nem tűnik soknak, mégis hatással van az emberi szervezetre. Sokaknál ugyanis megzavarja a működését, felborítja a hormonháztartást, ezáltal az erre érzékenyebbek minden évben ki vannak téve a problémának. Emellett a korábbi energiamegtakarítási célt is csak nagyon minimális mértékben szolgálja, hiszen kiszámolták, és 2018-ban mindössze 450 forintot lehetett így megspórolni fejenként.

Éppen ezért 2019-ben az Európai Parlament megszavazta az óraátállítás uniós szintű eltörlését, a határozat szerint minden ország maga dönthetné el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást szeretné-e véglegessé tenni, a képviselők kérték az országok közötti egyeztetést. A döntés akkor 2021-es kezdésről szólt, ám azóta nem sokat hallani az ügyről, amiben nyilvánvalóan a kialakult vírushelyzet is közrejátszott. Érdemben azóta sem igazán foglalkoztak vele, így valószínűleg még néhány évig számíthatunk arra, hogy egy órával előre, illetve vissza kell majd állítani az órákat.

május

8 Darts est

  • Időpont: péntek 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

22 Quiz night

  • Időpont: péntek 18:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

25 Májfadöntés

  • Időpont: hétfő 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház parkolója

28 Gyereknap

  • Időpont: csütörtök 15:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Régi sóderbánya

2026. április 27., hétfő 11:54

A Vérteserdő Zrt. megkezdte az illegális hulladéklerakó felszámolását.

Bővebben

Óvodai beiratkozás

2026. március 25., szerda 08:59

A Várgesztesi Német Nemzetiségi Óvodába április 27-én és 28-án lehet beiratkozni.

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek