November 12: A Szociális Munka Napja

2023. November 12., Sunday 05:00

A Szociális Munka Napja, november 12-e 1997 óta világnap. Ezen a napon azok iránt fejezzük ki megbecsülésünket, akik elkötelezetten, fáradhatatlanul a rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek segítenek, legyenek azok gyermekek, felnőttek, idősek, értelmi fogyatékosok, vagy pszichiátriai betegek.

Ez talán a legnemesebb munka, amelyet ember végezhet. Ennek a napnak az az üzenete, hogy vannak még olyanok, akik nagy kihívásokkal járó, embert próbáló területen tevékenykednek. A szociális ágazatban, a társadalmi felzárkózás területén dolgozók hétköznapi hősök, akik elkötelezetten dolgoznak másokért, segítenek az elesetteken. Tisztelet és megbecsülés illeti őket, mert a szociális, felzárkózási munka nagyon komoly fizikai és lelki terhelést is jelent.

Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, amely valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szociális ágazatban, a felzárkózási területen dolgozó kollégáink számtalan helyen igyekeznek – messze túlmutatva egy egyszerű szakmai elhivatottság keretein – segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek, közösségeknek.

November 12-én a figyelem azokra a szakemberekre irányul, akik az év minden napján segítik, gondozzák támogatásra szoruló társainkat.

Kevesebb