Kevesebben vagyunk, mint egy éve

2021. May 6., Thursday 09:35

Idén márciusban 16 379 fő vesztette életét, ami 40%-kal, 4644 fővel több az egy évvel korábbinál – közölte gyorsjelentésében a KSH.

Az 1983-as, rendkívül magasan tetőző influenzajárvány óta nem volt ilyen nagymértékű a márciusi halálozások száma, aminek hátterében a koronavírus-fertőzés okozta halálozások megnövekedett száma állhat.

Ugyanebben a hónapban 7759 gyermek született, ami 9,5%-kal, 674 újszülöttel több, mint 2020 márciusában. 2010 óta ez volt a legmagasabb márciusi születésszám.

A halálozások száma jelentősen, a születéseké ennél kisebb mértékben emelkedett, aminek következtében a természetes fogyás 85%-kal nőtt, és a 2020. márciusi 4650-nel szemben 8620 fő volt. 5135 pár kötött házasságot, ami 5,1%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. április és 2021. március között a születések száma 1,9, a halálozásoké 17%-kal több, a házasságkötéseké 6,2%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbihoz képest.

Kevesebb