Pillangók, ördögök, királylányok, lovagok lepték el kedden délután a faluház termeit, de az említettek mellett még számtalan mesehős szereplője volt a várgesztesi iskolások és óvodások farsangi rendezvényének.
Már az előtér is felkeltette a kicsik érdeklődését, hiszen rengeteg édesség, rágcsálnivaló és üdítő borította az asztalokat, de előbb a maskarás felvonulásra került sor, a szülők, rokonok, ismerősök sorfala között.
A műsort az iskolások kezdték, majd a legkisebbek adták elő igencsak színvonalas, kimunkált produkcióikat, tapssal és ovációval kísérve, majd a jelenlévők is beszálltak a közös mókázásba a „Kacsatánc” című dalra.
A délután további részében a finomságok elfogyasztásával, játékkal, szórakozással töltötték idejüket a kisdiákok és az apróságok, s nem utolsó sorban a tombolahúzással, lévén, hogy rengeteg ajándék várta új kis gazdáját.
Az esemény fő látványossága, a kiszebáb meggyújtása azonban sajnos a kellemetlen időjárás miatt elmaradt, de mint megtudtuk bepótolják a télboszorka elégetését, amint ezt az idő megengedi.
Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!