Hírek

Népszerű cikkek

Táncfesztivál

2018. április 29., vasárnap 10:07

Hosszú szervezést követően rendezte meg a falu Német Nemzetiségi Tánccsoportja szombaton családias hangulatú táncgáláját, amire meghívást kaptak a partner együttesek is.

A 2007 őszén „született” meg ifjúsági csoportként az a közösség, amelyik az évek során annyira kinőtte magát, hogy bel és külföldön egyaránt keresett produkciót tudtak felmutatni. Aztán a fiatalokból felnőttek lettek, családot alapítottak, külföldön vállaltak munkát, továbbtanulásuk miatt hagyták el a települést – ezért is volt emlékezetes esemény, hogy újra színpadra lépett a törzsgárda.

Jó volt látni, hogy nem kell félni az utánpótlás hiányától, lévén, hogy az óvodások és a mostani ifjúsági korosztály is bemutatta tudását a világot jelentő deszkákon, s persze ott volt Langner Kornélia művészeti vezető, aki kezdetektől „szállítja” a vérpezsdítő koreográfiákat.

A délutáni programon fellépett a helyi Német Kultúregyesület dalköre, de a közönség – akik között ott volt Rising Károlyné polgármester mellett Igó István somlói községi elöljáró is – szintén szeretettel és nagy tapssal fogadta Vértessomló, Nagyigmánd és Tát hagyományőrző csapatainak különböző korosztályait.

A program azonban nem ért véget a bemutatókkal, lévén este a Szomorer Jungs talpalávalójától kísérve, éjszakába nyúlóan elevenedtek meg az asztaloknál a régi szép emlékek.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

április

6 Keltike túra

  • Időpont: szombat 9:00
  • Helyszín: gyülekező a Keltike Ház előtt

13 Borverseny

  • Időpont: szombat 17:00
  • Helyszín: Várgesztes, Faluház

Iskolai beiratkozás

2024. március 19., kedd 10:06

A Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba április 18-án és 19-én lehet beiratkozni.

Bővebben

Háziorvosi rendelés

2024. március 12., kedd 05:53

Értesítjük kedves betegeinket, hogy 2024. március 11 – 2024. március 22-ig a rendelési idő az alábbiak szerint változik:

Bővebben

Címünk

Vértessomlói Közös Önkormányzati Hivatal
2824 Várgesztes, Arany János utca 47.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 13 - 16 óráig
  • Kedd: 8 - 12 óráig
  • Csütörtök: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek