Negyedszázada őrzik a hagyományokat, dalokat

2016. augusztus 21., vasárnap 20:00

Hetedik alkalommal szervezett augusztus 20-a alkalmából ünnepi kulturális találkozót a Német Nemzetiségi Önkormányzat Várgesztes, melynek invitálására szombaton Tatabányáról, Győrből, Környéről, Szárról, Vértessomlóról és természetesen helyből érkeztek a hagyományőrző dalkörök.

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe mellett ezúttal a gesztesi Német Kultúregyesület Dalköre fennállásának 25. évfordulója is emelte a program fényét, az alkalomra imakönyv kiállítás készült, és a dalkör két és fél évtizedes múltjából a fellépéseiket, kirándulásaikat, találkozóikat megörökítő fotók adtak ízelítőt.

A résztvevőket és a születésnapos dalkört Rising Károlyné polgármester is üdvözölte: Hartdégen Sándorné dalkörvezető részére egy gyönyörű tortával mondott köszönetet, s kívánt még nagyon sok ilyen szép jubileumot. A településvezető Pillmann József, a nemzetiségi önkormányzat elnöke számára is köszönetét fejezte ki, hiszen – mint fogalmazott – a két önkormányzat együttmunkálkodása is példaértékű.

A dalok felcsendülése előtt Hartdégen Sándorné azokat az alapító tagokat köszöntötte, akik megrendült egészségi állapotuk miatt már nem léphetnek a dalos társakkal színpadra: Pillmann Jánosnét, Schalkhammer Józsefnét, Mózer Józsefnét, Schäffer Józsefnét és Hartdégen Ignácot. A dalkör vezetője elcsukló hangon, fellobbanó gyertya lángjánál emlékezett mindazokra, akikkel szintén együtt tették meg 25 évvel ezelőtt a kezdő lépéseket, ám az eltelelt évek során örökre elköszöntek. Ők Menoni János, Menoni Jánosné, Mózer József, Pillmann Ferenc, Pillmann Józsefné, Pillmann László, Schäffer Jánosné, Schäffer József, Schalkhammer József.

Várgesztes lakói mindig is tisztelettel adóztak az ősök emlékének, s őrizték nemzetiségi hagyományaikat. Ennek a hagyományápolásnak egyik legaktívabb közössége a dalkör, amely 25 évvel ezelőtt a helyi hagyományok, dalok, valamint a nyelvjárás megőrzését tűzte ki célul, s azóta is számtalan fesztiválon, találkozón bizonyították elkötelezettségüket az elődök kulturális örökségének megőrzésében nemcsak belföldön, külföldön is.

Kevesebb