Ballagtak az apróságok

2016. május 28., szombat 19:00

Megilletődötten vonultak be az apróságok péntek délután a faluház konferenciatermébe, hogy ünnepélyes keretek között búcsúztassák el azt a két lány és négy fiú társukat, akik szeptembertől az iskolapadban kezdik meg a felkészülést a nagybetűs életre.

A gyerekek kétnyelvű évzáró műsorának bemutatóján ott ültek a szülők, nagyszülők, ismerősök és rokonok, hogy együtt örüljenek a gyönyörű népviseletben felvonulók produkcióiban, melyeket Pillmann Katalin intézményvezető ünnepi gondolatai előztek meg.

A dalokat, táncokat követően a kis- és középső csoportos társak, majd a ballagók is egy-egy verssel tették emlékezetessé a műsort, amit – a hagyományoknak megfelelően - kerti parti követett az Faluház udvarán.

Várgesztesen egyébként csökkenőben van az óvodai létszám. Bár tíz évvel ezelőtt, 2006-ban csak 16 aprósággal foglalkoztak a pedagógusok, számuk öt év alatt, 2011-re 27-re emelkedett.

Most húszan fejezték be a nevelési évet, akik közül hat kicsit búcsúztattak. Helyükre eddig négyen jelentkeztek, így 18 lesz a várható létszám.

Kevesebb