Mindkét korosztályban Kecskéd szerezte meg a kupát

2016. február 7., vasárnap 19:00

Január 9-én indult útjára a Sváb Kupa elnevezésű teremlabdarúgó torna 14. sorozata Várgesztesen, majd további három fordulóban rúgták a bőrt Kecskéden, Környén, végül Vértessomlón szombat délelőttönként az utánpótlás, délutánonként az öregfiúk csapatai.

A kicsiknél a kecskédi, környei, vértessomlói gyerekek és a Vértesi Erőmű versengett a kupáért, s szinte már a rajtnál borítékolni lehetett a Kecskéd győzelmét: a csapat 100-os teljesítményt nyújtva szerezte meg Várgesztesen a maximális 9 pontot, s a további fordulókban sem engedett senkit a dobogó legmagasabb fokának közelébe.

Nem okozott tehát különösebb meglepetést, hogy a vértessomlói záráson sem akadt legyőzője, így magabiztosan hódították el a kupát. A vértessomlói gyerekek is – mondhatni – bebetonozták magukat a második helyre, hiszen minden fordulót, s ezzel együtt a teljes sorozatot is ezüstérmes pozícióban zárták 17 ponttal.

Korántsem volt viszont „eldöntött” a bronzérem sorsa, a négy játéknapon hol a Vértesi Erőmű, hol pedig a Környe verekedte magát a harmadik helyre, s az utolsó fordulót is mindkét csapat 5-5 ponttal várta. Nagy volt a tatabányai öröm tehát, amikor az erőmű gárdája 2-0-s győzelmet aratott a Környe felett, s ezzel 3 pontot szerzett, csakhogy a rivális is „megugrott” a Vértessomló ellen, s a 2-1 arányú győzelmével szintén 3 pontot zsebelt be. Így a két 8 pontos csapat között a gólarány döntött, mégpedig a Vértesi Erőmű javára, tehát ők szerezték meg a kupa harmadik helyét.

A felnőtteknél az első fordulóban rendesen megbotlott a kupát évek óta őrző Kecskéd, s akkor csupán a harmadik helyre tornázta fel magát, az eltelt hetekben azonban ismét magára talált. Ennek ellenére hiányoztak a csapat számára az elején meg nem szerzett győzelmek, hiszen az utolsó mérkőzéseknek a Kecskéd 18, a Környe 15, a Vértessomló 13, a Várgesztes pedig a negyedik hely magabiztos tudatában 10 ponttal futott neki. Az első három hely tekintetében tehát elméletileg többféle variáció is létezett, csakhogy a Kecskéd valamennyi együttest alaposan „kitömte”, a Környét például a „tizenakárhány-háromra”. A környeieknek egyébként nem ezen a meccsen úsztak el az ezüstérmes reményeik, miután a Vértessomlótól is 4-3-ra kikaptak, igaz, egyetlen ponttal, de a házigazdák mögé kerültek a végső tabellán. A Kecskéd tehát sokadszorra is megszerezte a vándorkupát, amit sikerükben bízva, el sem vittek az utolsó fordulóra, hiszen az – egy szurkolójuk megfogalmazása szerint – bizony náluk fog megrozsdásodni.

Kevesebb