Versekkel, dalokkal emlékeztek

2018. március 15., csütörtök 12:06

Nemzeti színű zászlókkal, kokárdákkal érkeztek a várgesztesi óvodások és alsós iskolások szerda délelőtt a falu főterén álló hősi emlékműhöz, hogy a hagyományoknak megfelelően ott versekkel, dalokkal emlékezzenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire.

Petőfi 8 óra körül a Pilvax-kávéházba ment március 15-én, hogy társaival találkozzon. Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen indultak el az előzetes megállapodás szerint először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, félbeszakították az egyetemi előadásokat. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely nőttön nőtt.

Délelőtt a tömeg Landerer és Heckenast könyvnyomdájához vonult a Hatvani utcába. A nyomdatulajdonost a kikiáltott tizenkét pontú program és Petőfi költeményének cenzúra nélküli kinyomatására szólították fel, ellenállásának esetén az el nem kerülhető kényszerítést helyezvén kilátásba. Míg a nyomtatás tartott, Petőfi, Jókai, Vasvári, Egressy és Irányi beszédet intéztek a néphez.

Délután kiszabadították Táncsicsot, a nép önkezeivel vontatta át kocsiját Budáról a Nemzeti Színház teréig – így kezdődött a forradalom, aminek üzenetei és tanulságai máig hatnak, s ami meghatározó eseménnyé vált nemzeti ünnepeink sorában.

Az emlékező ünnepség befejezéseként a gyerekek az emlékmű talapzatánál elhelyezték nemzetiszínű kokárdáikat, leróva tiszteletüket a nagy elődök előtt.

Kevesebb