Mind kevesebben vagyunk

2018. February 26., Monday 09:23

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6%-kal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7%-kal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6110-zel több, mint egy évvel korábban.

Tavaly 91 600 gyermek jött világra, ami 1463-mal, 1,6%-kal kevesebb, mint 2016-ban. A legnagyobb arányú csökkenést októberben mértük, amikor 6,2%-kal kevesebb gyermek született – áll a KSH gyorsjelentésében.

2017-ben 131 700-an haltak meg, 3,7%-kal, 4647-tel többen 2016-hoz viszonyítva. Az év hat hónapjában többen, hat hónapjában kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel azelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18%-kal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt.

Kevesebb