Megelevenedett a múlt

2017. november 29., szerda 11:39

Pillmann József, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte kedd délután a faluházban a település lakóit abból az alkalomból, hogy filmvetítéssel emlékeztek meg az elhurcoltakról.

Mint elmondta, a bemutatóval az önkormányzat emléket kívánt állítani azoknak, akik átélték az elhurcolás borzalmait, ugyanakkor a fiatalabb nemzedéknek is be szeretnék mutatni, miket éltek át őseik, majd virággal köszöntötte az ez alkalomból jelen lévő Varga Ágotát.

A Valahol a Duna mentén című alkotás rendezője és megálmodója, Varga Ágota 1998-ban készítette dokumentumfilmjét a faluból elhurcolt férfiakról, s azok családjairól.

A múlt feldolgozásában, a történelmi igazság közelítésében egyébként komoly szerepet vállalt és vállal a császári születésű rendező. Filmjeiben már eddig is több megyei település elhallgatott eseménye került feldolgozásra. A Balázs Béla-díjas, UNESCO-és Tolerancia-díjas filmrendező számos nemzetközi, hazai fesztivál és szemledíjjal, filmkritikus díjjal, közel 100 dokumentumfilmmel jelentős alkotója a hazai filmiparnak.

A film szereplői: Cseke Lászlóné, Franz Dittrich és felesége, Georgi Attila, Kluber József és felesége, Kluber Mihály, Krüpl László, Krüpl Lászlóné, Menoni János és felesége, Mózer József és felesége, Német Kultúregyesület Várgesztes, Pillmann Antal és felesége, Pillmann János, Rizing János és felesége, Schäffer Jánosné, Vánkos József és felesége, Vánkos Károly és felesége.

A filmet itt tekintheti meg: https://www.youtube.com/watch?v=NIV1zK97Tes

Kevesebb