Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, ez egyben a Szabad Sajtó Napja – kezdte ünnepi gondolatait március 15-én a várgesztesi buszmegálló melletti Kopjafánál Rising Károlyné polgármester az emlékezők körében, majd megrendülten így folytatta: ma egy szomorú hírrel kezdem.
Az az Ivák István hunyt el, és hagyott itt bennünket, aki évtizedekig szolgálta a magyar sajtót, többek között Várgesztes lakóit is. Aktív részese volt annak, hogy elkészült a honlapunk, rengeteget tudósított a faluról. István két éve tartósan beteg volt, nagyon sokat küzdött ő, és a családja is az életéért. A Szabad Sajtó Napján egy perces néma főhajtással gondoljunk szeretettel Ivák Istvánra.
A szeretetteljes főhajtás után a polgármester – ahogy fogalmazott – egy kvázi nem szokványos történelemórára invitálta a jelenlévőket.
Azt valamennyien tudjuk, hogy március 15-én az 1848-49-es polgári forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Ez a modern parlamentáris Magyarország megszületésének a napja. Érdekes, hogy minden folyamatot megelőz egy előkészítés. 1848. március 15-e mindenkiben rögzült, hiszen az események legtöbb része akkor zajlott, de írásos dokumentáció van arról, hogy már március 5-én aláírásgyűjtést kezdtek a pozsonyi diétán, felirati javaslatokat készítettek, s legfőbb indokként azt fogalmazták meg, hogy legyen közteherviselés, legyen politikai jogegyenlőség, legyen népképviselet és független magyar kormány. Az eseményeket március 19-ére tervezték, elindultak az előkészületek, de forrongott Európa és már híre ment a Bécsben zajló történéseknek, ezért nem várták meg 19-ét, már 14-én találkoztak azok a lelkes forradalmárok, Petőfi, Vasvári, Jókai, akik a Pilvaxban megbeszélték, hogyan lehetne felhívni a népakaratra, a közakaratra a figyelmet. A továbbiakat nem részletezem, hiszen a forradalmi eseményeket még a kisiskolások is jól ismerik. Ami nem maradhat el, az az, hogy mi szerepelt a 12 pontban. S közben gondolkodjunk el, hogy vajon megvalósult-e a 176 év ezelőtti vágyálom, a 12 pont, vagy még mindig van olyan, amit újra kellene gondolni, vagy nagyobb lendületet venni a teljesüléséért? – hangzott el a polgármestertől, majd kiegészítésekkel idézte a pontokat.
Legyen béke, szabadság és egyetértés. – ennél aktuálisabb nem is lehetne!
Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését, felelős minisztériumot Budán-Pesten. Évente legyen országgyűlés. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
Legyen nemzeti őrsereg, közös teherviselés, és az úrbéri viszonyok szűnjenek meg. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. Nemzeti Bankot kívántak a magyarok.
A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státuszfoglyok szabadon bocsáttassanak. És itt szerepel az Unio, de a háttéranyagokban olvasható, hogy Erdély unióját kívánták.
Szólt a magyarországi eseményekről, s arról, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején az orosz birodalom nagyarányú katonai beavatkozással tudott győzedelmeskedni. Behívták őket Magyarországra Magyarország ellen – fogalmazott. Elindult egy olyan hadi állapot, ami szerint már az országgyűlést sem merték sem Pozsonyban, sem Pesten tartani, már Debrecenben üléseztek. A történelmi események folyamatát az aradi megtorlásig követte.
Akkor, amikor boldogok vagyunk, és kitűzzük a szívünk fölé a kokárdát, mindig a dicső pár napról, pár hétről beszélünk, de én mindenképpen arra szerettetem volna emlékeztetni, hogy fantasztikus dolog, ha az emberek kiállnak a saját érdekeikért, de a gyönyörű eseményeket megtorlás követte. Tehát szeretettel, tisztelettel gondoljunk azokra a hősökre, akik mégiscsak kiálltak, akik előtt fejet kell hajtanunk. Ők példa arra, hogy addig, ameddig közös érdekből nem sikerül közösen véleményt nyilvánítani, addig mindig, minden hatalom kihasználja a helyzetet.
Azt is elmondta, hogy Várgesztes múltjában kutakodva nagyon kevés nyomot talált, amely kapcsolódott volna a forradalmi eseményekhez. Az okokat keresve még távolabbra tekintett vissza: nem mindenki kapott földet, aki idekerült Várgesztesre. Nagyon keményen dolgoztak és évszázadokig függtek az Eszterházyaktól, hiszen nem volt saját földjük. Tehát a létük függött attól, hogy szépen, csendben dolgozzanak. Ezért sem volt a ’48-as események múltidézésének nagy hagyománya a faluban, s köszönetét fejezte ki a Hagyományőrzők számára, amiért azt megteremtették.
A megemlékezés zárásaként a Kopjafánál Rising Károlyné polgármester, a Hagyományőrzők elnöke, Vörös Sándorné és Pintér Zoltán képviselő helyezte el a kegyelet virágait és hajtott fejet.
Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.