Hárman búcsúztak

2017. május 27., szombat 17:38

Igencsak megilletődötten érkezett a faluház konferenciatermébe az a három apróság, akiket péntek délután ünnepélyesen búcsúztattak társaik az óvodában abból az alkalomból, hogy szeptembertől immár a helyi alsó tagozatos iskolában kezdik meg felkészülésüket a nagybetűs életre.

Huber Léna, Pillmann Hunor és Pliska Áron köszönt el jelképesen az intézménytől és óvónőiktől, de még egyszer utoljára együtt dalolt, verselt, játszott a 17 kicsi,

A gyerekek kétnyelvű évzáró műsorának bemutatóján ott ültek a szülők, nagyszülők, ismerősök és rokonok, hogy együtt örüljenek a gyönyörű népviseletben felvonulók produkcióiban, melyeket Pillmann Katalin intézményvezető ünnepi gondolatai előztek meg.

Mint megtudtuk tőle, mind többen fedezik fel maguknak Várgesztest, s az elszármazott fiatalok közül is vannak, akik itt telepednek le, így a három ballagó helyett heten érkeznek az évkezdésre, 21-re emelve ezzel a létszámot.

Kevesebb