A 29 esztendős ifjú várgesztesi hölgy, Salánki Evelin október közepén Zalaegerszegen a Felnőtt Magyar Bajnokságon a 78 kilogrammos súlycsoportban mindhárom mérkőzését ipponnal, vagyis egy 10 pontos dobással nyerte meg.
Evelin 17 éve vesz részt a judo az életében, honi felnőtt országos bajnokságokon, a zalaegerszegivel együtt összesen hatszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Bár rendes edzésmunkát akkor már nem végzett másfél-két éve, érezte magában az energiát. Éreztem, hogy nekem ez kell, át akarom újra élni a versenyérzést, hogy milyen jó nyerni, „belekenni” valakit a szőnyegbe – fogalmazott a beszélgetésünk során. Evelin relatíve későn, 12 évesen kezdte el a judózást. Édesapja mindig is küzdősportolt, ő pedig lányként a bátyjával bunyózott otthon. Ekkor édesapja azt mondta, hogy rendben, de a „szabályok keretein belül”. Édesanyja minden másnap vitte és várta elsőként Oroszlányban majd Tatabányán az edzéseken. Végh Tibornál kezdett, s amikor úgy érezte, hogy az alapokat Tibi bácsinál megkapta, már szeretett volna a válogatott felé kacsintgatni, váltott: Tatabányán az Ippon Judónál, Csernoviczki Csabánál folytatta, és el is indultak a válogatottban az eredmények: Európa Kupa győzelem, felnőtt Európa Bajnokságon hetedik, U23-as Európa Bajnoki harmadik hely. 2017-ben átigazolt a Budapesti Honvéd Sportegyesülethez ahol nyitásként egy Világkupa 3. helyezéssel tért haza, ekkor el is költözött Budapestre, ahol 5 évet sportolt. Akkor már az Olimpia felé tette célkitűzését: „2018-ban kaptam lehetőséget, hogy belépjek a honvédségbe, és tagja lettem a sportszázadnak. A következő évben volt a Katonai Világjáték – ráadásul Vuhanban – mondja mosolyogva, ahol ezüstérmet szereztem. Szerintem az volt a karrierem csúcspontja, el is kezdtem nyomni a kvalifikációt a 2020-as Olimpiára, abból viszont a világjárvány miatt 2021-es lett.”
Evelin ötkarikás álmait végül egy betegség befolyásolta, ami megnehezítette a kvalifikációs versenyeken való indulást, így a VB, EB kihagyására kényszerült, egyre többen „előzték be” a kvalifikációs olimpiai ranglistán, így a 42. helyre csúszott, ahonnan már nehéz volt visszakapaszkodni. Mindeközben a szíve is egyre jobban húzta haza vidékre: „hiányozott a család, meg a kiskutyám… meg minden. És itthon időközben megtaláltam a szerelmet (mosolyog)… de a judót nem tudtam elengedni, és akkor gondoltam arra, hogy a gyerekekkel nagyon szeretek foglalkozni, csinálok egy egyesületet. Jött az ötlet: az egyesület vidéki lesz, én meg Evi vagyok, tehát így legyen Evidéki Judo Egyesület. Meghirdettem a somlói iskolában, először csak egy kis csoportom volt, aztán szárnyra kapott a dolog és jelenleg közel 40-en vagyunk, Várgesztesről is járnak, s még Tatán a Juniorka oviban tartok edzéseket. Már több kupán, regionális versenyen voltunk, és nagyon szépen szerepelnek a gyerekek, mindenhonnan érmekkel tértünk haza.”
Nem volt merész döntés tavaly „nekifutni” a Magyar Bajnokságnak ennyi kihagyás után?
A szívem még mindig dolgozott ötszörös felnőtt magyar bajnokként, és nagyon éreztem magamban a lelki energiát. A párom, és a szüleim nagyon féltettek, ellenezték a sérülésveszély miatt, mert rendes judós küzdelmi edzésmunkát valóban nem végeztem már másfél-két éve. Az, hogy kondizom és megtartom a kicsi gyerekeknek az edzést, nem ad olyan fizikumot, az élsportolói pályafutás teljes más volt. De éreztem, hogy nekem ez kell, át akarom újra élni a versenyérzést, milyen jó nyerni, „belekenni” valakit a szőnyegbe. A verseny szombaton volt, és én egész héten vacilláltam: menjek, ne menjek? Kedden úgy voltam, hogy nem megyek, szerdán úgy, hogy megyek. Csütörtökön délelőtt megint nem. A nevezés csütörtökön zárult, este beültem a kádba, és rányomtam a nevezésre, úgy éreztem olyan jó hetem volt, hogy sikerülni fog. És így is lett, amiért nagyon hálás vagyok az elmúlt éveim unkájának, mert a sok év edzés még egy picit itt ki tudott jönni.
Három mérkőzésem volt: az első ellenfelem sikerült egy nagybelsővel ipponra dobnom, aztán jött az elődöntő. Ott olyan lánnyal mentem, aki egy héttel korábban jött haza a junior világbajnokságról, szóval tudtam, hogy ő most benne van a „melóban”. Tudtam, készül arra, hogy nem vagyok olyan fizikumban, nincs olyan állóképességem, és direkt hajtott, hajtott… Azt is tudtam, ha 2 percnél tovább húzódnak a mérkőzésim, elfogy az állóképességem és végem lesz. Velem voltak a régi honvédos edzőim és Neu Gábor és Toncs Péter, hiszen ezen a versenyen már a saját klubom színeiben indultam nem Honvédosként, de kértem, üljenek be, és adják az instrukciókat, mert ők ismerik igazán a technikáimat. Annyira elfáradtam, hogy igazából már nem is nagyon hallottam, hogy miket mondanak, de kinéztem és láttam, hogy mutogatják: „húzd keresztbe, csapjál fel a nyakára, le tudod dönteni!” Utolsó utáni erőmből összeszedtem magam, és bamm, odacsaptam. Újabb ippon. Szerencsére volt egy pici szusszanásnyi időm a döntő előtt, amiben a győri lánnyal mentem. Ő is válogatott és napi két edzésben van… De azt mondtam magamnak, hogy ezt már meg kell oldanom szívből, ha már eljutottam idáig… magamért és a gyerekekért oda kell tennem magam! Meccs közben volt is egy holtpontom, de vitt előre, ezt meg kell csinálni! És akkor sikerült egy nagy belső horoggal ledöntenem: ippon lett. Elfeküdtem a tatamin és mondtam, hogy úristen, de jó, megvan! Hát így sikerült a Felnőtt Magyar Bajnoki cím zsinórban hatodszor.
Épp az ilyen élmények miatt volt nagyon nehéz meghozni a döntést, hogy az aktív sportolói pályafutásom befejezem, de már magam mögött hagytam. Én már tényleg a magánéletre szeretnék koncentrálni, a honvédségnél teljes munkaidőben dolgozom, és ott is hasonló a munkabeosztásom, katonai közelharcot oktatok az állománynak. Munka után igyekszem a gyerekekhez edzésre majd haza a páromhoz. Itthon még ezzel a 17 év rutinnal el tudnék úgymond „vergődni”, és szívből, erőből a hazai mezőnyt nagy nehezen most még meg tudtam fogni, de nemzetköziben már nem lenne ez elég. Ahhoz kellene a csőlátás: csak az edzés, megfelelő minőségi pihenés, étkezésre odafigyelés és hát én nagyon szeretem a palacsintát és a bundáskenyeret, főleg, amit a nagymamám csinál. Az élsportot, már ki merem mondani, hogy nem akarom, befejeztem. Félek a sérülésektől, a nonstop edzőtáborozástól, nonstop távol lenni a családtól… el kellene engednem a gyerekeket, a honvédséget, és már ide szeretnék koncentrálni, a civil életre.
De látom, kárpótolnak a gyerekek…
Igen! Versenyen – bár más – legalább annyira izgulok, mint amikor én vagyok fenn. Csak itt tétlen az ember, nem tudok én felmenni és úgy kisegíteni a kis ellenfele ellen. Már sokkal másképp látom innen kívülről a judót edzőként és nem versenyzőként, teljesen más a szemszög. Felelősség van rajtam, hogy mit mondok a gyereknek, ha esetleg vereséget szenvednek… hogy kezelem velük pszichológiailag, nehogy megijedjen, és azt mondja, hogy neki az első kudarc után elég. Ezt is meg kell nekik tanítani, hogy el kell esni, hogy utána felálljunk újra. Ezt felelősséggel és jó pedagógiával kell kezelni, szóval már más feladatok elé nézek.
Látsz közöttük kiemelkedőt, aki egyszer Országos Bajnok lehet?
Igen, igen! Csak hát fiatalok még, és csak másfél-két éve nyomjuk. De nagyon ügyesek, és van bennük szenvedély: akarják! Látom bennük a tüzet, egymás közt is, ha felmennek, nincs barátság, ellenfélként tekintenek a másikra, összecsapnak rendesen. Nagyon jó kis banda! Gesztesről is járnak át, három lányka, és az üdülőfaluból is.
Hol látod az egyesületet 10 év múlva?
Szerintem egy nagyon jó banda és bízom benne, hogy sokan kitartanak és majd országos és nemzetközi versenyekre is fogunk menni együtt, igaz, biztos, hogy addig még nagyon sok hullámvölgyön is átesünk. Az Evidéki Judo Egyesület decemberben a második övvizsgáját tartotta Luca napján Vértessomlón, ahol hét gyermek tett tanúbizonyságot a tudásáról VI.Kyu (fehér), illetve V. Kyu (citromsárga) fokozatból. Volt, aki kétszeresen is.
Fehér övet szerzett Hegedüs-Harasta Enikő, citromsárgát Kovács Zsombor Viktor. Két vizsga akadályait vette sikerrel, azaz a fehér öv után a citromsárgát is megszerezte Wágner Dorka, Perecz Petra, Hetzl Balázs, Somlói Luca és Heim Sarolta.
A vizsgabizottság tagjai, Jánoki Zsolt, Pallag Tibor és Németh-Pap Henrietta egykori országos helyezett judósok és az egyesület elnöke, Salánki Evelin is elégedetten, elismerően zárhatta a vizsgát, az új esztendőben a csapat nagy része már citromsárga övvel állhatott a tatamira, hiszen – ahogy a mester is fogalmazott – mennek elánnal!