„Kegyelmes jó Anyánk, tekints a foglyokra, óh nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! Itt vannak a szegény árvák, a bús édesanyák, töröld le könnyeiket, kedves Édesanyánk…” – csendült fel a fájdalmas ének a Német Kultúregyesület Dalköre előadásában január 6-án, a 2024-es esztendő első várgesztesi eseményén.
A szentmisét követően az emlékezők a Hősi Emlékműnél gyülekeztek, hogy fejet hajtsanak az 1945. január 6-ai tragédia elszenvedői előtt: aznap Várgesztesről hatvanhat 15 és 55 év közötti férfit hurcoltak el „málenkij robotra”.
Kidobolták, hogy minden 15-55 év közötti fiú és férfi 3 napi élelemmel és szerszámokkal jelenjen meg itt a jelenlegi buszmegálló helyén. Idősek elmondása szerint néhányukat a család nő tagjai és gyermekeik is elkísérték… Túlélőtől tudom, hogy az egyébként beszélgetős gesztesiek sokáig csendben vonultak. Apák fiaikkal és ifjú szerelmesek is voltak köztük. A lakhelytől távolodva térben és időben találgatások kezdődtek, hová viszik őket, miért történik ez velük? Pillmann János, az Öreg Szumka volt, aki higgadtan azt kérte, maradjanak együtt, támogassák egymást és imádkozzanak. Rajtuk már nem segít más. A borzalmakat akkor még nem sejtették. Pillmann János 3 fiával indult a hosszú útra, sajnos csak egyikük élte túl és jött haza Várgesztesre… Beteg férfiak, fiúk és aggódó feleségek, lányok maradtak a faluban. Állataikat és terményeik nagy részét már korábban kirabolták. Példátlan, hogy civil lakosokat kényszermunkára elhurcolnak. A kreált ok a német származásuk… - idézte fel a borzalmakat Rising Károlyné polgármester, s azt, hogy bár minden gesztesi család érintett volt a málenkij robotra elhurcoltakkal, nyíltan soha nem beszéltek róla.
Emberi kötelességünk beszélni a valóságról! Elfogadhatatlan az esztelen gyilkolás, a fegyverkereskedelem virágzása, a nagyhatalmak háború szítása, emberek, nemzetek egymás ellen fordítása. A megtörtént szörnyűségeket nem lehet semmissé tenni, de tanulni kellene belőle. Az érintett családoknak talán megnyugvás, hogy osztozunk vesztességük megélésében és elhelyezzük a kegyelet koszorúit. A megemlékezéssel tiltakozunk a kegyetlenkedések és háborúk ellen – zárta a településvezető a gondolatait.
Tíz nap gyaloglás után értek Cecére a gesztesiek, ahol néhány nap pihenőt kaptak. Ezután továbbgyalogoltatták őket Bajáig, majd következett a bevagonírozás Temesvárig, ahol az embertelen gyűjtőtábor várt embereinkre. Onnan néhányuk számára a szegedi Csillagbörtön borzalma következett. A 66 elhurcolt férfiból 26-an vesztették életüket a bánásmód, betegség, éhség következtében. Az elhunytak katasztrófája az érintett családok számára jelentett igazi nagy fájdalmat. – folytatta a borzalmas múltidézést Pillmann József, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, kiemelve a főhajtás és az emlékezés fontosságát: feladatunk, hogy minden évben ebben az időben megemlékezzünk ártatlan őseink elhurcolásáról és gyertyát gyújtsunk az emlékükre. Az elhurcolás igazságtalanságát nem szabad felejtenünk, mert kis községünk történelméhez ez is hozzátartozik.
Az áldozatok és a tragédiát elszenvedő családok előtti tisztelgésen a Német Kultúregyesület Dalköre énekeivel, az általános iskolások verssel, az önkormányzatok és a gesztesi hagyományőrzők a kegyelet virágainak elhelyezésével hajtottak fejet a Hősi Emlékműnél.
Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.