Ismét tavaszi „nagytakarítás”

2023. március 21., kedd 11:01

A viharos időjárás miatt a tervezettnél egy héttel később, március 18-án veselkedtek neki ismét a tavaszi „nagytakarításnak” a várgesztesiek. Az önkormányzat által szervezett környezetszépítő akció mintegy két évtizedes múltra tekint vissza, egykor Almási István képviselő indította útjára, a stafétát 2019-ben vette át Katzer Ákos.

Már egy esztendővel ezelőtt is szép számmal érkeztek, az idősebbek, felnőttek mellett fiatalok és gyerekek is, ezúttal pedig több mint nyolcvanan gyűltek össze kesztyűkkel felszerelkezve a Faluháznál.

Szükség is volt a szorgos kezekre, hiszen a csoportok a várréten, az erdőszélen, a labdarúgópálya környékén és a bevezető utak mentén a tavalyinál öttel több, 28 darab 110 literes zsákot töltöttek meg hulladékkal – a többi között – rengeteg pet palackkal, papír zsebkendővel, cukorkás és csokoládés csomagolással.

A lelkes tavaszi nagytakarítókat a munka végeztével a Faluháznál tea és frissítő, valamint a Pro Vértes felajánlásának köszönhetően ízletes sült kolbász várta, nem szólva a jól végzett munka kellemes tudatáról, ugyanakkor azt is többen megjegyezték: örömtelibb lenne, ha évről-évre egyre kevesebb dolguk akadna, mert akkor az azt jelentené, hogy mind többen óvják a környezetüket.

Az esemény képeit a Galériában tekintheti meg.

Kevesebb