A csend éve

2022. december 14., szerda 15:45

2021 a csend éve volt… - ez többször is elhangzott Rising Károlyné polgármestertől Várgesztes közmeghallgatásán december 13-án a Faluházban, ahol csak a merészebb érdeklődők váltak meg a kabátjuktól. A beszámoló a tapasztalt hidegre is magyarázatot adott: kénytelenek alaposan meghúzni a nadrágszíjat, a gáz megnövekedett ára elviselhetetlen terhet ró a falura.

A polgármesteri tájékoztató szerint a korábbi évekhez képest kevesebb volt a látványos változás 2021-ben, ugyanakkor a háttérben zajlott a további fejlesztések előkészítése, terveztetése, engedélyezése, és a summázásból az is kiderült, hogy a fejlesztéseket nézve, összességében nem lehet okuk panaszra.

A falu költségvetése is „jól mutat”, ugyanakkor jelentős összegű pályázati támogatásokat tartalmaz, ami már lényegesen csökkenti a működésre fordítható kiadásokat. 2020-ban 391 milliós volt a büdzsé, ebből 233 millió a pályázati forrás, tavaly 344 millióval tervezhettek, amiből 219 volt pályázathoz kapcsolódó, idén pedig a 646 millióból 509 kötődik különböző pályázatokhoz. Az óvoda működtetése tavaly 19, idén 20 millióba kerül, a Faluházé – benne az iskolától a konditeremig – az elmúlt évben 24 millióba, idén tízzel többe úgy, hogy a kulturális feladatok ellátására 2,2 millió érkezik, miközben korábban átlagosan 232 ezres gázszámlák érkeztek, idén pedig már 3 millióstól rogyadoznak – fogalmazott Rising Károlyné.

Azokra a kritikákra válaszolva, miszerint a faluban nem történik semmi, hosszasan sorolta az utak, járdák fejlesztése és a csapadékvíz elvezetés terén elért eredményeket, amiket különböző pályázati forrásokból és saját erőből valósítottak meg.

Elkészült a „Várgesztes belterületeit védő övárok-rendszerhez kapcsolódó vízrendezési tanulmányterv”, összegszerűségében nem a legnagyobb, de a falu életében igen jelentős, hogy aszfaltos burkolatot kapott a Széna út, megújult a Hegy Hegy út, az Arany János úti befogadó, az Arany János utca páratlan oldalán árokrendszert alakítottak ki a bolttól a Malom út felé, a páros oldalon a buszmegállótól a Malom útig, az Összekötő út jobb oldalán is vízelvezető árkot építtettek ki a nagy forgalom, a lezúduló esővíz miatt.

Bár nem önkormányzati fejlesztés, de szintén hatalmas előrelépés, hogy a Magyar Falu Program keretében megújult a KÖZÚT Zrt. vagyonkezelésében lévő főutca, az Arany János utca a Villaparkig. Arról a polgármester sajnos nem tudott tájékoztatást adni, hogy a Vértessomlóig hiányzó szakasz felújítása mikorra várható. A fejlesztések kapcsán elmondta: gyakran érte, éri az önkormányzatot kritika műszaki tartalom, vagy kivitelezés miatt, de tudomásul kell venni, hogy a pályázati források felhasználásánál meg kell felelniük a kitételeknek, illetve a kivitelezés alapja minden esetben az engedélyes terv, attól eltérni nem lehet. A megújult főutca kapcsán hozzátette: lehetne jobb is, de örüljenek annak, hogy elkészült.

A „Keltike Ház” kialakítása is jó ütemben halad a régi iskola épületében, a beruházás majdnem 150 milliós pályázati támogatásból és 25 millió saját forrásból valósul meg. Az állami tulajdonban lévő Gesztesi Vár rekonstrukciójáról szintén nem sok információval rendelkezik az önkormányzat. A munkálatokra 800 milliót különített el az állam, a kutatások megkezdődtek, az állagromlás megállítása és a balesetveszély megszüntetése a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. feladata, a helyreállítás négy ütemben történik.

A település 2021. évi költségvetése kapcsán elhangzott, hogy a takarékos gazdálkodás, a pályázatokhoz szükséges önrész biztosítása jellemezte. A testület a rendelkezésre álló keretet igyekezett úgy felosztani, hogy abból minél szélesebb kör, a teljes lakosság részesüljön, így a tanulók beiskolázási támogatást kaptak, az egyetemisták „Bursa” hozzájárulásban részesültek, a 60 év felettieket is támogatják, és rendkívüli települési támogatást is nyújtanak (régi szociális segély) az arra rászorulóknak.

Annak idején a zöldhulladék gyűjtőt is a helyiek megsegítésére hozták létre, de a használata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fenntartása nehézkesnek bizonyult, a felügyelet nélküli, folyamatos nyitva tartási időben a hulladékot nem a kihelyezett tájékoztatónak megfelelő helyre, és válogatás nélkül helyezték el sokan, ezért be kellett zárni. Bíztunk az emberek józan ítélőképességében, de az üzemeltetési tapasztalat hatalmas csalódást okozott, végül elöntött bennünket a zöldhulladék, ezért be kellett zárnunk – mondta el a polgármester, hozzátéve, hogy ha a körülmények engedik, ismét kinyitják, de más feltételekkel, valószínűleg meghatározott időpontokban és személyes felügyelettel.

Az idei tervekről elhangzott, hogy elsősorban a megkezdett fejlesztések folytatása és az anyagi biztonság megteremtése volt a cél, hiszen a növekvő rezsiterhek és az elmaradó helyi adóbevételek miatt napi fizetési gondjaik vannak. A gázszámlákra rendkívüli támogatást igényeltek a Belügyminisztériumtól 3.665.807 Ft értékben, végül 2.807.053 Ft-ot ítéltek meg.

Bár idén lehetőségük nyílt volna rá, a képviselők úgy döntöttek, hogy nem kívánják bevezetni Várgesztesen az ingatlanadót. Átmenetileg segítséget jelentett volna az önkormányzatnak, ám méltatlannak éreztük a családokkal szemben, hogy a saját erőből épített házaikat megadóztassuk. Sokkal fontosabb számunkra, hogy ha szükség van rá, akkor az első hívó szóra a nemes cél mellé állnak a helyiek – fogalmazott a településvezető, példaként említve az október végén szervezett jótékonysági koncertet, amelyből 800 ezer forintos támogatás származott a Faluház megsegítésére. Az összegből a működtetéshez szükséges egyéb költségeket, mint a kötelező karbantartásokat, a felülvizsgálatok díjait finanszírozzák, hiszen azok nélkül be kellene zárni az intézményt. A polgármester végül a lakosság, családok, szülők mellett a nemzetiségi önkormányzat, a vállalkozók, egyház, civil szervezetek számára is kiemelten mondott köszönetet az együttműködésért, felajánlásokért, támogatásért.

A közmeghallgatás teljes anyagát, a polgármesteri beszámolót a MOZAIK menüben tekintheti meg!

Kevesebb