Várgesztesen minden gyerek jó!

2022. december 7., szerda 10:59

„J” – ez a betű szerepel a Télapó nagy varázskönyvében minden várgesztesi gyerek neve mellett, ami nem Józsefet, nem Jánost, hanem azt jelenti, hogy Várgesztesen minden gyerek jó! Mindez a december 6-ai Falumikulás rendezvényen derült ki, de – természetesen – csak a mese, azaz az előadás végén, amikor a Német Nemzetiségi Felnőtt Tánccsoportnak köszönhetően valamennyi 14 év alatti gyerkőc télapócsomagot vehetett át.

Könyvtári programként érkezett a Faluházba az Óperenciás Színház Mikulásváró Jégtündér koncerttel, a kisebbek-nagyobbak, de még a szülők is élvezettel követték a zenés mesejáték fordulatait, főszerepben a ravaszdi rókával és a nyuszival, akit végül a jó tündér mentett meg a vörös szőrű karmaitól. A mese során kiderült, hogy a róka komát azért nem látogatta meg még soha a Télapó, mert igen piszkos a mancsa, ezért alapos tisztálkodásba kezdett, amiből a gyerekek, de még a felnőttek sem maradhattak ki. Volt olyan fiú, aki a széke alá rejtette a – szintén nem túl tiszta – csizmáját...

Bár odabenn hiába énekelték, hogy „Hull a pelyhes…”, a Faluház falain kívül sajnos még csak nem is szállingózott a hó, ennek ellenére a kicsik remek képzeletbeli hógolyózásnak, hóemberépítésnek lehettek részesei, mígnem végül az „álmikulás” krampusz után az igazi fehérszakállú is megérkezett a várva-várt csomagokkal, amelyekből minden gyereknek jutott, hiszen Várgesztesen minden gyerek jó!

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb