A harmadik helyet szerezte meg Várgesztes

2022. augusztus 15., hétfő 10:17

Vértessomlón rendezték meg augusztus 13-án a megyei identitásprogram keretében a „Mozdul a megye” játékos vetélkedő tatabányai járási versenyét, amely során hét település, Gyermely, Héreg, Környe, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló és Vértesszőlős – a felhívásnak megfelelő korosztályi összetételű – csapatai versengtek a legfényesebben csillogó serlegért.

Mint a megnyitó során elhangzott, a megyei identitásprogram keretében megvalósuló rendezvényeket azért hozták létre, hogy a megyéhez való kötődést emberi kapcsolatok, találkozások, új ismeretek szerzése, az értékek megismerése és megélése által erősítsék.

A pályázat első eleme, amikor két, egymástól távoli település apraja-nagyja ismerkedhetett meg egymással, kapcsolatokat alakíthatott ki, olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy országos szinten egyedül Komárom-Esztergom megye nyert el további 200 millió forintot a folytatáshoz. Ennek keretében szerveznek járásonként egy-egy napon „Mozdul a megye” elnevezéssel délelőtt sportos „összecsapásokat”, délután pedig „Megyehét” névvel műsoros programot, amikor a települések a kulturális és hagyományőrző, kézműves csoportjaikon keresztül mutatkozhatnak be.

A sportos feladatok előtt Popovics György, a megyei önkormányzat elnöke örömét fejezte ki, hogy a nyári időszak ellenére sokan vállalták a részvételt, és sajnálatát amiatt, hogy nem minden település.

Nekünk ez a megyei identitássorozat nagyon fontos. Nem csak sportverseny van, nem csak kulturális rendezvény, hanem próbáljuk a megyét minden módon bemutatni. Minden egyes településnek készítünk egy image filmet, amelyet ingyen megkapnak és fognak tudni használni. De ugyanilyen fontos számunkra a találkozások lehetőségének a biztosítása. Az első megyei identitás pályázatban két, egymástól távoli település oda-vissza elutazott egymáshoz, és nagy öröm számomra, hogy a falunapokon látom: meghívják azt a települést is, akivel ezt a partnerségek kialakítottuk – mondta, majd Knézy Jenőt idézve kívánt „Jó napot, jó szurkolást!

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő valamennyi település kapcsán idézett emléket, gondolatot, Várgesztesről így fogalmazott: az a település, ahová öröm bemenni, mosolyognak az emberek, tudják, mit akarnak. És nagyon-nagyon szeretik, és meg is védik egymást, erre a pandémiás időszak az egyik legszebb példa, amikor a gesztesiek összefogtak azért, hogy a pandémiás fogságból szabadulni vágyó turisták, és a gesztesen élők se szenvedjék el annak a turista inváziónak a kárát, ami egy-egy ilyen szabadabb hétvégén a településre érkezett. Az országgyűlési képviselő szólt a most megújuló gesztesi várról, és azokról az örök hagyományokról is, amelyeket a mai várgesztesi közösség is nagyon szépen megtart.

A megnyitót követték a mókás sportos feladatok, mint például a piramisépítés, teregetés, seprűhajítás, „falu bikája”. „Pajzzsal jöttünk, nyerni jöttünk” – hangzott el a falu bemutatkozása zárásaként Rising Károlyné polgármestertől, és a várgesztesiek alkalmi formációja a végrehajtás során valóban mindent meg is tett a győzelemért. Kicsik, nagyok egyaránt, szívüket-lelküket beleadva teljesítették a feladatokat, amelyek minden csapatot alaposan kitikkasztottak, hiszen majdnem három órán keresztül tartott a verseny, mígnem kialakult a végső sorrend. A sportos megmérettetés első helyezését Vértesszőlős hódította el, végig fej-fej mellett haladt Vértessomló és Várgesztes, végül a házigazdák hajszállal jobbnak bizonyultak, így a várgesztesiek a harmadik helyezettnek járó ajándékokat vehették át.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb