Tavaszi „nagytakarítás”

2022. March 19., Saturday 14:42

Lassan két évtizedes múltra tekint vissza, hogy Várgesztesen tavasszal környezetszépítő „nagytakarításra” várja az önkormányzat a település lakóit. A kezdeményezést annak idején Almási István képviselő indította útjára, a stafétát 2019-ben Katzer Ákos vette át, akinek a hívó szavára március 19-én rekordszámban, majdnem nyolcvanan – köztük sok fiatal és gyerek – gyűltek össze a Faluháznál.

A kesztyűkkel felszerelkezett „nagytakarítókat” Rising Károlyné polgármester köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy ilyen szép számban érkeztek, ilyen sokan szeretnének tenni a szép, tiszta Várgesztesért.

A szemét eltüntetését tíz csoportra bontva végezték, s nemcsak a település belterületét, hanem a várrétet, és a közigazgatási határtól a bevezető utak mentét is megtisztították a hulladéktól: rengeteg pet palacktól, papír zsebkendőktől, cukorkás, csokoládés csomagolástól, és sajnos sok-sok autógumitól is. A nagyjából két óra alatt 23 darab 110 literes zsákot töltöttek meg a résztvevők, akiket a munka végeztével ízletes sült kolbász, tea és frissítő, no meg a jól végzett munka tudatában kellemes beszélgetés várt a Faluháznál.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb