Vendel-napi búcsú

2021. október 25., hétfő 06:30

Várgesztesen hétvégén rendezték meg a hagyományos Vendel-napi búcsút, melyre minden évben az október 20- i névnapot követő vasárnap kerül sor.

Az ez alkalomból megrendezett szentmisére zsúfolásig megtelt a templom, ahová a helyi hívek mellett Környéről és a szomszédos Vértessomlóról is érkeztek zarándokok, akiket Visnyei László plébános köszöntött elsőként.

Mint azt a plébános elmondta, a búcsú mindig nagy ajándéka a közösségnek, illetve a környező településeknek, hiszen összehozza az embereket. Tudnak együtt ünnepelni, és tudnak egymásnak örülni, erősítve ezzel a közösségi összefogást, összetartást.

Arany Ferenc diakónus a templom védőszentjének életét ismertetve kiemelte: története szerint a VI. sz.-ban Skóciában hercegi családban született. Vendel korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. Lelkiismerete parancsának eleget téve a Szentföldre zarándokolt, majd Franciaországba, utóbb Németországba ment, egyszerű életet élve imával töltötte napjait. Később pappá szentelték, s a tholei kolostor szerzeteseinek apátjaként halt meg 617-ben. Szent Vendel legendája a XVIII. sz.-ban került hozzánk, néhány évtized alatt tisztelete mély gyökeret vert, s rövid időn belül magyar népi szentté változott.

Az ünnepi szentmisét követően Visnyei László Schweininger Károlynét és Kis Józsefet szólította, akiknek segítő tevékenységét meleg szavakkal méltatva adta át a Szentatya pápai áldását. A Vatikán városban október ötödikén keltezett, és Ferenc pápa aláírását, valamint pápai pecsétjét tartalmazó dokumentum így fogalmaz: „Őszentsége Ferenc Pápa szívből adja Apostoli Áldását az Egyházért végzett munkája elismeréséül - Schweininger Károlyné és Kis József - életére, kérve számára a mennyei kegyelmek bőséges kiáramlását és a Boldogságos Szűz Mária folytonos anyai pártfogását.”

A közösségi esemény befejezéseképpen a Vértessomlói Alapfokú Művészeti Iskola Várgesztesi Tagozatának növendékei adtak koncertet Sági Richárd karnagy vezetésével, majd a Faluházba várták a híveket szeretetvendégségre.

A délutánt elsősorban a gyerekekre gondolva szervezte meg az önkormányzat, hiszen kirakodóvásár, elektromos kisautók, kör- és lánchinta szórakoztatta a falu ifjabb lakóit, illetve a Vendel-napi búcsú vendégeit.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb