Búcsúztak a nagycsoportosok

2021. június 12., szombat 06:53

Hét apróság állt izgatottan, kicsit meghatódva péntek délután az óvoda udvarán, hogy végleg elbúcsúzzon az intézménytől.

Elsőként Pillmann Katalin intézményvezető köszöntötte az ünnepelteket, és a szép számban összegyűlt szülőket, nagyszülőket, rokonokat, ismerősöket, aki felidézte az elmúlt évek legemlékezetesebb pillanatait, és sok sikert kívánt a gyerekeknek az iskolás évekhez.

A gyerekeket elbúcsúztatták társaik is, és még egyszer elhangzottak németül, illetve magyarul a jól ismert versek, dalok, hogy emlékezetes maradjon számukra az elválás, hiszen szeptemberben új élet, a betűk és számok világa várja a búcsúzókat az iskolapadban.

A ballagók elszórták az intézmény kertjében a szeretetmagvakat, amelyekből ők is kaptak egy üvegcsével vándortarisznyájukba, végül virággal köszönték meg a pedagógusoknak az együtt eltöltött éveket, a szép emlékeket.

Mint megtudtuk az óvoda létszámában nem lesz nagy változás a következő nevelési évben sem, mivel a távozókkal azonos számú gyermeket várnak nyár végén.

Kevesebb