Sok helyen elmarad a megemlékezés

2020. március 11., szerda 08:01

Térségünkben a szervezők a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében több helyen törölték a március 15-i közösségi ünnepségeket.

Az operatív törzs javaslata nyomán már nem csak a kormány mondta le a központi március 15-i ünnepséget, hanem Komárom-Esztergom megye több önkormányzata is az új koronavírus terjedését megelőzendő. A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétvégi közleménye szerint az önkormányzati ünnepségeknek, helyi rendezvényeknek országos kihatásuk nincs, ezért azokról a helyi rendezők döntenek.

Bár a térség településein továbbra sincs koronavírus által megfertőzött személy, elővigyázatosságból Szákszenden, Várgesztesen, Vértessomlón, Környén, Kömlődön, Bokodon és Császáron elmarad a megemlékezés. Ugyanakkor azonban Környén a művelődési ház programjaival változatlanul várják az érdeklődőket. Mint azt a legnagyobb közösségi oldalon közzétették: A nagyobb létszámú programokat, színházi előadásokat az érdeklődők, vendégek saját felelősségükre látogathatják.

Tatabányán a márciusi 15-i városi megemlékezés elmarad, de a városvezetés a nap folyamán elhelyezi az emlékezés koszorúit az emlékműnél, és ez a lehetőség minden szervezet, városlakó számára adott lesz.

Oroszlányban jelen állás szerint nem változik a nemzeti ünnep programja. Megtartják a 48-as ligetbe szervezett, koszorúzással egybekötött megemlékezést. A rendezvény részeként 17 órakor ünnepi kézműves foglalkozást tartanak a gyermekeknek a Művelődési Központban. Fél órával később a kiállítóteremben válogatás lesz Plohn József ’48-as honvéd portréiból, végül este 6 órától a színházteremben Novák Péter és az Etnofon együttes koncertje zárja a napot.

Kevesebb