Filmbemutató

2020. február 7., péntek 11:13

Közel hetven érdeklődő érkezett csütörtök délután a Faluházba az Esterházy Móricról szóló dokumentumfilm megtekintésére.

A helyi és vértessomlói közönséget Rising Károlyné polgármester köszöntötte, s mutatta be az egyik alkotót, Forgács Józsefet, aki a mű keletkezési körülményeiről szólva elmondta: mint amatőr helytörténész, több filmet is készített amikor az oroszlányi televízióban dolgozott, így került kapcsolatba Majkkal, ami számára az örök szerelem.

- 2017-ben határoztam el, hogy feldolgozom Esterházy Móric életét. 2018-ban álltam neki a munkának, s akkor 10-15 perces kisfilmben gondolkodtam. Az anyaggyűjtés során Csákvárt is felkerestem, ahol nagyon sok anyagot kaptam az ottani hagyományőrzőktől. Összehoztak történészekkel, előkerültek régi felvételek, dokumentumok, s végül egyórás film kerekedett a történetből. A mű azonban azóta is folyamatosan változik, hiszen amikor egy-egy helyen bemutatom, az ott hallott javaslatokat, tippeket is beépítem az alkotásba – fogalmazott Forgács József.

2019. április 26-án, Csákváron volt egyébként az ősbemutatója az Esterházy Péter nagyapjáról, Esterházy Móricról szóló filmnek, melynek címe: "....mi odafent szoktunk elszámolni." – amit Ön is megtekinthet a legnagyobb videómegosztón: https://www.youtube.com/watch?v=pVzZ7IBvVWY

Kalandos életéről itt olvashat: https://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_M%C3%B3ric#Csal%C3%A1dja

Kevesebb