Sváb Kupa: magabiztosan vezet a Kecskéd

2020. február 2., vasárnap 15:34

Kecskéden folytatódott a Sváb Kupa teremlabdarúgó torna 18. sorozata február 1-jén, a házigazdák az U9-es korosztályban és a felnőtteknél is megerősítették vezető pozíciójukat, a többi hely tekintetében még semmi sem dőlt el.

A kecskédiek utánpótlás csapata ezúttal is 100%-os teljesítményt nyújtott, 10-0-s győzelemmel nyitott a Vértessomló ellen, a Tatabányai Vasast 3-1, a Környét 4-2 arányban múlta felül. A Környe ugyanilyen arányú vereséget szenvedett el a tatabányaiaktól, viszont a somlóiakkal vívott meccs után (5-1) győztesként hagyták el a pályát, így a forduló utolsó mérkőzése döntött a további helyezések sorsáról, hiszen somlói győzelem esetén három csapat is három ponttal zár. Az első két fordulóban cserejátékosok nélkül küzdöttek a somlóiak, Kecskéden már nem volt üres a kispad, és a gyerekek be is indultak a Vasas ellen: az első gólt ők szerezték, és szinte egy percen belül a másodikat is. Aztán felzárkóztak a tatabányaiak, majd átvették a vezetést, végül a Vértessomlónak sikerült egalizálnia, és a 4-4-es döntetlennel egy pontot szereznie. A Vasas tehát begyűjtötte a negyedik pontját, ezzel a forduló második helyét, míg a Környe a harmadikon végzett. Összesítésben 27 pontos a Kecskéd, 13 a Vasas, 12 a Környe és 1 a Vértessomló.

Délután a felnőttek igen gólzáporos meccseket játszottak, három találkozón is tucatnyi gól született, a másik három mérkőzésen még több: összesen 86-szor rezgett a háló. A vendéglátók a Várgesztest 9-3-ra, a Vértessomlót 15-2-re, a Környét 13-5-re sorozták meg. Az elmúlt forduló győztese, a Környe 10-5-ös győzelmet aratott a Vértessomló felett, a Várgesztestől azonban 10-2-es vereséget szenvedett el.

A „háromperces csapat” – ironizáltak a forduló végén a vértessomlóiak, hiszen valamennyi meccsükön ők szerezték az első gólt, végül mégis vesztesként hagyták el a pályát. Nem véletlen, hogy amikor a Várgesztes ellen az első percben góllal nyitottak, többen megjegyezték: most kellene lefújni… Egy ideig úgy tűnt, hogy fordul a kocka, hiszen 3-0-s somlói vezetéssel érkezett el a félidő, aztán szinte percek alatt fordított a Várgesztes, s menetelt egészen a 8-4 arányú győzelemig.

Mivel a felnőttek a helyezésüknek megfelelő pontokat szereznek, tehát a „minél kevesebb a jobb”, a február 8-ai záró, várgesztesi fordulót a Kecskéd 4, a Várgesztes, Környe 8-8, a Vértessomló 10 ponttal várja.

Kevesebb