Esküt tettek

2019. október 25., péntek 08:01

Teller Judit, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke köszöntötte csütörtök délután a település újonnan megválasztott nemzetiségi képviselőit, s adta át megbízólevelüket az alakuló ülésen.

Várgesztesen hetvennyolc választó szavazhatott az önkormányzati választáson a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjaira, akik közül hatvanegyen szavaztak érvényesen. Ennek eredményeképpen Pillmann József, Hartdégen Sándorné, valamint Schäffer János került be a testületbe.

Az eskütételt követően az elnök személyére szavazhattak a régi-új tagok, akik ismét Pillmann Józsefet választották, helyettese Hartdégen Sándorné.

Mint azt az elnök elmondta, az előző ciklushoz hasonlóan, tiszteletdíj nélkül látják el feladataikat, elsődlegesen pedig a szervezeti és működési szabályzat aktualizálását nevezte meg célként.

- Érvényes programtervünk van erre az évre. A folyamatosság biztosítása érdekében ezek megszervezésével és lebonyolításával folytatjuk az előző ciklusban megkezdett munkát. Fő célkitűzéseink változatlanok: a német anyanyelv ápolása, a német nyelvű oktatás támogatása, a községi német hagyományok ápolása, a civil és egyházi szervezetekkel való jó kapcsolattartás, valamint a várgesztesi németajkú lakosság képviselete – fogalmazott Pillmann József.

Kevesebb