Forradalmi emlékezet

2019. október 23., szerda 07:10

Könyvbemutatóval egybekötött felolvasóesttel emlékeztek kedden Várgesztesen az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulójára.

H. Bodó József A Hársfa Virága című műve immár harmadik kiadásban jelent meg, amiről a szerző elmondta: dokumentumnovellákat fűztem egybe, családom történetét, ismerősök történetét.

- Nem vagyok író, ez az egyetlen könyvem, és amikor elkészültem vele, bevittem a Terror Háza Múzeumba, hogy ellenőrizzék a történetek hitelességét. Ezt követően írta Kiszely Gábor történész az első kötet ajánlójában, hogy munkám „egyedülálló az elmúlt évek során napvilágot látott, a forradalmat taglaló könyvek közül.” – fogalmazott a szerző.

- Egyetlen könyvem megírására 1956-os elítéltként kényszerültem, hogy az utánam született honfitársaimat hitelesen tájékoztathassam arról a korról, amelyben éltem. Küldetésemnek tekintettem, hogy emléket állítsak a sok száz kivégzett sorstársamnak és a forradalom utáni aránytalan, durva és példátlan megtorlás minden áldozatának – nyilatkozta H. Bodó József az egyik internetes portálnak, aki a rövid bemutatkozást követően feleségével olvasott fel szemelvényeket a kötetből.

A rendezvényen az egyik gesztesi polgár, Heim Pál bejelentette: több könyvet megvásárol az önkormányzat számára, hogy azok is megismerhessék a 63 évvel ezelőtti eseményeket, akiknek nem áll módjában a kötet megvásárlása.

Kevesebb