Megújul a Széna utca

2019. szeptember 13., péntek 06:17

Régi vágya valósul meg a gesztesieknek a közeljövőben, ugyanis hamarosan kezdetét veszi a Széna utca útfelújítási programja, amiről csütörtök délután ismerhettek meg részleteket az érdeklődők a Faluházban.

Rising Károlyné polgármester ismertette elsőként az előkészítő munkákat, amely során a benyújtott és sikeres TOP-os pályázathoz kiegészítő támogatást kellett igényelni. A projektre eredetileg elnyert összeg 40 millió forint volt, de a közbeszerzési eljárás során a legkisebb ajánlat is meghaladta az 59 milliót. Ezért pótlólagos forrásért fordult az önkormányzat a regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkársághoz. Az onnan érkező 12 milliót egészíti ki a falu saját önerejével, több mint 7,5 millióval.

A terveket Busz Tamás képviselő mutatta be prezentációjában, majd a részleteket a kivitelezőket képviselő Patányi Gergely és Szabó Péter ismertette a szép számban jelenlévőkkel, akik elmondták azt is, hogy a munkák 2 ütemben, várhatóan 6 hónapig tartanak majd, de igyekeznek hamarabb végezni. Ez idő alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, sőt, lesznek időszakok, amikor járművel be sem lehet hajtani a Széna utca adott területére. Az útfelújítással párhuzamosan kerül sor a vízkormányzási és vízrendezési feladatok elvégzésére.

A hozzászólások elsősorban az ott lévő ingatlanok megközelítésének lehetőségeire vonatkoztak, de a két szakember megnyugtatta az ott lakókat, hogy a kivitelezés során a legkevesebb kellemetlenséget szeretnék okozni, és messzemenően figyelembe veszik az ingatlantulajdonosok kívánságait, hogy indokolatlanul ne okozzanak problémát az ezen a területen élőknek.

Kevesebb