Újra összecsaptak a magyar és török csapatok

2019. szeptember 8., vasárnap 08:24

Aggódva pásztázták az eget a szervezők szombat délelőtt, hiszen hol esett, hol csak csepergett az eső, de, hogy a végén minden jóra fordult, az az égieknek is köszönhető.

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg Várgesztesen a Lovagi Játékokat, ami a tavalyihoz hasonlóan a falu jól szervezett és lebonyolított rendezvénye volt.

Bár a délelőtti eső sokakat elriasztott az programok felkeresésétől, és még a hivatalos megnyitót is a nagy sátorban kellett megtartani, de onnantól kisütött a nap, és ideális idő várta a magyar és török seregek, valamint a kísérőprogramok látogatóit.

Hetek óta készülődtek a gesztesi gyerekek szüleikkel, hogy nemesi hölgy és apród lovag felszereléssel vehessenek részt a játékokon, így hosszú sorban érkeztek a megnyitóra, illően kísérve Czunyiné Bertalan Judit, országgyűlési képviselőt, Rising Károlyné helyi és Igó István vértessomlói polgármestert. A szónokok a település lakóinak összefogását méltatták beszédükben, s arról sem feledkeztek meg, hogy a szombati esemény színvonalát dicsérjék, ami valóban sok-sok élménnyel szolgált kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

Sokan voltak kíváncsiak a XVI. századi fegyverek, ruházatok és felszerelések bemutatójára, és a legkisebbek is kiválóan szórakoztak a nagysátorban a Maszk Bábszínház vásári játékán. Itt egyébként rendhagyó könyvbemutatóra is sor került. A MANÓ könyvek sorozat legújabb meséje Irány a Vértes és a Gerecse címmel jelent meg, s a szerzők is jelen voltak dedikálni a Várgesztesről is szóló kötetet.

A bemutatók sorában felléptek a Fresco Bello zászlóforgató csoport fiataljai, a Szent Sebestyén számszeríjász társaság tagjai, akik korabeli jelmezekben mutatták be produkciójukat, s nem utolsó sorban a Vaga Banda tagjai, akik immár többedik alkalommal szórakoztatták a közönséget.

A programok között kirakodóvásár, arcfestés, ólomöntés, és házi kézművestermékek várták a nap vendégeit, de volt kisállat simogató, íjászkodás, meg még sok minden, kikapcsolódást szolgáló érdekesség.

Persze a nap legnagyobb érdeklődéssel várt programjára időközben felkészültek a török és magyar csapatok, hogy hosszas ágyúdörgést és puskaropogást követően megkezdődjön a vártámadás, ami során az Északi Szabad Hajdúk katonái és a Gölbasi Vitézi Egyesület harcosai idézték fel a csatákat, de nem maradt el az ezt követő „zoknicsatás” vártámadás sem – a gyerekek nagy örömére.

Kedves szervezők! Kedves segítők!
A XI. Várgesztesi Lovagi Játékok lakossági közmegelégedettséggel, sikeresen zárult. Ezúton is szeretném megköszönni mindenki segítő támogatását!
Rising Károlyné polgármester

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb