Voltak hiányosságok

2019. augusztus 6., kedd 07:54

Nyáron fokozottan ellenőriznek a kormányhivatal munkatársai, hogy a megyében élő állampolgárok és a turisták is problémamentesen tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat. A kormányhivatal szakemberei kiemelten figyelnek a vendéglátóhelyekre, valamint a szünidőre való tekintettel a táborok, kalandparkok, fesztiválok ellenőrzésére.

A nyári szezonális ellenőrzés keretében 10 vendéglátó egységet ellenőriztek a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal munkatársai. Két fagylaltozó esetében a HACCP-kézikönyv naprakész működtetésében állapítottak meg hiányosságokat. Az éttermi vendéglátók ellenőrzése során jellemzőn műszaki, nyomonkövetési, higiéniai és az eszközök mosogatásával kapcsolatos hiányosságok kerültek rögzítésre.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzések keretében külön hangsúlyt kapott a fiatalkorúak szeszes ital és dohányáruval történő kiszolgálásának felügyelete. A szakemberek tizennégy üzletet, két dohányboltot és egy vendéglátó egységet ellenőriztek, ezek közül sajnos 8 egységben kiszolgálták a fiatalokat. Évről évre visszatérő tendencia, hogy a nagyáruházak pénztáraiban a dolgozók nem kellően körültekintőek: a vásárlók személyét gyakran nem vizsgálják.

Természetesen az ellenőrzések folyatódnak, így a zöldségeket és gyümölcsöket is górcső alá vetik, de nem ér véget a strandok és fürdők vízminőségi, balesetbiztonsági vizsgálata sem. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal munkatársai a gyermektáborokat is ellenőrzik a nyugodt nyaralások érdekében.

(Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal)

Kevesebb