Borok mustrája

2019. április 28., vasárnap 15:29

Pillmann József, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte szombat délután a nyolcadik várgesztesi borverseny nevező gazdáit és vendéget.

Mint elmondta, a rendezvény nem elsősorban verseny, hanem tapasztalatszerzés, ismerkedés egymás módszereivel, a hibák, hiányosságok megbeszélése, s nem utolsó sorban alkalom a szakember tanácsainak megvitatására, hogy még jobb nedűket tudjanak előállítani a falu borosgazdái.

- Bár sokan dicsérik, az én tapasztalatom szerint nem volt jó évjárat a tavalyi – mondta bevezetőjében Horváth Mihály tatai hegybíró, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyon kevés csapadék és a nagy meleg miatt rövid volt a tenyészidő, sok gazda nem tudta megoldani a must hűtését, s így nehezebben tisztult az ital, nem beszélve arról, hogy savszegények lettek a borok. – Sok beteg borral találkoztam az elmúlt időszak versenyein – összegezte tapasztalatait a hegybíró.

Mint az már hagyomány a kisebb megmérettetéseken, a 20 pontos rendszer szerint értékelt Horváth Mihály: a tisztaságot és illatot 2-2, az ízt és zamatot 4, illetve az összbenyomást maximum 12 ponttal jutalmazta.

A délután folyamán egyenként értékelte mind a 31 benevezett bort, amelyek között a tiszta fehér és vörös mellett vegyesek, rozék és óborok is voltak, majd a jelenlévők - maradva a fehér asztaloknál - osztották meg személyes tapasztalataikat, módszereiket egymással.

A borversenyen 5 arany, 9 ezüst és 9 bronzérem született.

Kevesebb