Tisztább lett a falu

2019. április 7., vasárnap 09:17

Ahogyan az már évek óta megszokott, Almási István várta szombaton reggel a falu lakóit, mindazokat, akiknek fontos lakóhely és a környék tisztasága, illetve élhetőbb, szebb környezetet szeretnének maguk körül tudni.

A szervező tavaszi hulladékgyűjtésre hívó szava nem maradt hatástalan, hiszen rekordszámban, közel ötvenen – köztük sok fiatal és gyerek - gyűltek össze a faluháznál, akiket Rising Károlyné polgármester köszöntött.

A szemét eltüntetését több csoportban végezték, s nemcsak a település belterületét, hanem az erő alját, a bevezető út mentét is megtisztították.

A munkát követően a faluházba várták a résztvevőket, ahol az asszonyok időközben elkészítették a sültkolbászt, hogy ezzel fogadják a szemétgyűjtésben megfáradt polgárokat.

Kevesebb