A legkisebbek is megemlékeztek a forradalomról

2019. március 15., péntek 05:33

Régóta hagyomány Várgesztesen, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét a falu legfiatalabbjai, óvodások és alsós kisiskolások egy közös műsorral felidézik

Idén sem volt ez másképp, bár az esős idő nem könnyítette meg az emlékező fiatalok dolgát csütörtök délelőtt. A csöppségek közös dalolására így az óvoda egyik termében került sor.

Az óvodapedagógusok és tanítónők felvezetéséből kiderült, hogy a magyarság történetét feldolgozó énekeket nem csupán megtanították, hanem az előadást megelőző felkészítések alkalmával próbálták a gyerekek szintjén, érthetően elmagyarázni nekik, mire is emlékezünk március 15-én.

Az ünnepséget Petőfi Nemzeti dala nyitotta, majd ezt követően dalos, verses összeállítás előadásával mutathatták meg a kicsik, ki mer a leghangosabban énekelni. A megemlékezés dalcsokrában helyet kaptak a Sarkadi Sándor: Fel, a Huszár vagyok, huszárgyerek, a Kossuth Lajos azt üzente és a Gábor Áron rézágyúja című dalok és versek is.

Az éneklés végeztével az ovisok és kisiskolások kabátjaik után nyúltak, hogy az ünnepség zárásaként elhelyezzék a hősi emlékműnél a saját maguk által készített, nemzeti színű szalaggal díszített piros papírszíveiket.

Kérdésünkre, hogy miért fontos a legkisebbek részvétele is a nemzeti ünnepen, az óvodapedagógusoktól megtudtuk: fontosnak tartják, hogy már az ilyen korú gyermekeknek is legyen valami fogalmuk a nemzetünk történelmét alapvetően meghatározó eseményekről.

Kevesebb