Közmeghallgatás

2019. március 7., csütörtök 07:00

Igazoltan hiányzott a szerdai közmeghallgatásról Rising Károlyné polgármester, aki a Parlamentben aznap délután vehette át az Energiahatékony Önkormányzat díjat.

Az elismerésben azok az önkormányzatok részesülhettek, amelyek sikeresen megvalósított mintaszerű energetikai beruházásokkal, ennek kapcsán pedig mérhető megtakarításokkal vagy mérhető meg¬újuló¬energia-termeléssel rendelkeznek.

A jó hírről Balázs Gabriella alpolgármester tájékoztatta a település lakóit a Faluházban, aki prezentációjában bemutatta az elmúlt időszak eredményeit, s szólt az idei tervekről is.

Mint elhangzott, a tavalyi 251 millió forintos költségvetést követően az idén 260 millióból gazdálkodhat a falu, igaz ez az összeg már tartalmazza a TOP-os és egyéb pályázatok forrásait is. A korszerű vízelvezetés mellett aszfaltburkolatot kap a Széna utca, a beruházás fedezete, 40 millió forint már az önkormányzat számláján van, jelenleg folyik az engedélyeztetés.

50 millióból valósul meg az ökoturisztikai központ a régi iskola épületében a Keltike házzal, megérkezett a 13,5 millió forint a traktorvásárláshoz, s nem utolsó sorban a Vadászdomb, Somhegy utcák felújítására is nyert a falu 17 milliót. A horgásztó mellett már tavaly elkészült a sportpark, és folyamatban van egy pályázat zenei próbaterem kialakítására a faluház padlásterében. Jó értelemben vett versenyhelyzetet eredményezett a Szupergyors Internet Program, aminek keretében a házakig elkészült az optikai gerincvezeték.

Nem utolsó sorban pedig a vár ügyében is történt előrelépés: az állagmegóvás, a víz és áramszolgáltatás korszerűsítésére 571 milliót különítettek el a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében.

A hozzászólások során az erdős részeken, valamint a településen kialakult hulladékszennyezés, az utak állapota, valamint a közvilágítás problémái kerültek szóba.

Lakossági kérésre mellékeljük a hulladékudvarok nyitvatartási idejét, a MOZAIK menüben pedig részletesen olvashat az elhelyezés feltételeiről:

A Regionális Hulladékkezelő Központ mellett található Dubnik-völgyi lakossági hulladékudvar:

Szerda 8:00-12:00-ig és szombat 13:00-16:00-ig

Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek, Vasárnap és Ünnepnapokon zárva.

Tatabánya, Búzavirág úti Lakossági hulladékudvar:

Kedd, Szerda, Csütörtök, 12:00-tól 18:00-ig, péntek 9:00-tól 15:00-ig és szombat 8:00-tól 14:00-ig

Hétfő, Vasárnap és Ünnepnapokon zárva.

Az elhelyezéshez lakcím igazoló kártya és személyigazolvány felmutatása szükséges!

Kevesebb