Rock szombat

2018. november 25., vasárnap 13:13

Szinte napra pontosan nyolc évvel ezelőtt lépett utoljára hazai közönség elé a Hangszóró együttes.

Szombaton azonban újra dübörgött a rock a várgesztesi faluházban, ahol a keményebb zene hívei ismét összejöttek egy közös fellépésre, közös zenélésre.

Kezdésként a közelmúltban megalakult formáció, a B-old-al’ alapozta meg a hangulatot. A csapat elsősorban a 70’-es, 80’-as évek magyar klasszikusainak előadásával okozott örömet a jelenlévőknek, már csak azért is, mert a szólólógitárt a rendezvénynek helyet adó Faluház vezetője, Geiszt Róbert pengette. Nem egyszer bravúros szólóit kiválóan kísérte Kemmer Róbert (basszusgitár) és Tanka Balázs (dobok), nem beszélve Wachter Csaba billentyűjátékáról, s a frontember Danyi Attila énekéről.

A rövid átállást követően aztán kőkemény rock remegtette meg a ház falait. Schlapak Péter gitár, Rizing János gitár, Maróti Ádám basszusgitár, Valakovics Gábor dob, Riesing István ének lépett a több mint száz barát, ismerős elé. Igazi „életmű” koncertet láthatott a közönség, hiszen a 19 elhangzott szám felölelte az együttes másfél évtizedes történetét, valamint ezek között megszólalt az a négy nóta is, amelyek kislemez formájában hamarosan megjelennek, és stúdiumunkái jelenleg is tartanak.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!

Kevesebb