Így égessen ősszel!

2018. október 21., vasárnap 08:18

Komárom-Esztergom megyében 2016-ban 133, 2017-ben már 146 szabadtéri tűzhöz, - sok esetben kerti hulladék égetése miatt- riasztották a megye hivatásos, önkormányzati, vagy önkéntes tűzoltóit. Ebben a tájékoztatóban a szabadtéri tűzgyújtás, égetés szabályaira, illetve a (növényi) hulladék más módon történő eltakarítására hívjuk fel a figyelmet.

Már az elején tisztázzuk, hogy az otthoni kerti grill parti nem tilos, azonban ekkor is be kell tartani a szükséges óvintézkedéseket. A kerti zöld hulladék égetésénél azonban több szabályt be kell tartani. Szabadtéri tüzek keletkezése 99%-ban emberi tevékenységre vezethető vissza. Sok esetben a növényi hulladék – rosszabb esetben más hulladék – elégetésével kezdődik. Az égetést végző olykor nem tudja a tüzet felügyelete alatt tartani, az továbbterjed, további növényzet, vagy akár épületek is a tűz martalékává válhatnak, emberek is megsérülhetnek. Kerti hulladékok égetése során a tüzelésből származó légszennyező anyagok egészségügyi hatásai mind károsítják a tüdőt, májat, károsítják a központi idegrendszert, szív-érrendszeri megbetegedést, valamint élettartam-rövidülést okoz.

Jogos a kérdés, hogy akkor egyáltalán mit égethetünk? További hasznosításra nem kerülő növényi maradványt, (falomb, szár, levél) kerti hulladékot csak akkor, és úgy lehet égetni, ahogy azt önkormányzati rendelet megengedi. Ahol önkormányzati rendelet nem szabályozza a kerti hulladék és avar égetését, ott tilos meggyújtani az elszáradt, összegyűjtött növényzetet. Az önkormányzati rendeletek tartalmazzák, hogy mely napokon, hány órától, és milyen feltételek teljesítésével engedélyezett a tűzgyújtás. Ennek figyelmen kívül hagyása szankciót, bírságot vonhat maga után. Szigorúan tilos szennyezett hulladékokat égetni, mivel az ismeretlen összetételű és eredetű anyagok égése eltér a zöld hulladékoktól. Ezen kívül ezen anyagok égetése erősen környezetszennyező is. Kérjük, mielőtt nekifognak a szabadtéren történő égetéshez, előbb tájékozódjanak önkormányzatuk honlapján!

A ház körül keletkező növényi hulladéktól többféle módon meg lehet válni (attól függően, hogy a helyi körülmények mit tesznek lehetővé): komposztálással, kis mennyiségű növényi hulladék szelektív gyűjtésére szolgáló zsák használatával, melyet a területen működő, hulladékszállítótól lehet beszerezni (ha van ilyen szolgáltatás), növényi hulladék konténeres elszállíttatása, növényi hulladék teherautóval történő elszállíttatása, növényi hulladék beszállítása komposztáló telepre saját járművel.

A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival, azokat betartjuk, és betartatjuk.

-Katasztrófavédelem-

Kevesebb